(...) Tízéves vagyok, és cigicsikkeket gyűjtök a templom udvarán. Bedobják a kerítésen keresztül, a kilyukasztott jegyekkel, kifosztott pénztárcákkal, üres pufuleczacskókkal és fölöslegessé vált üzleti bonokkal együtt. Nagytatám felveszi az elejtett üzleti bonokat, és a vásárolt javakból kiolvassa a vásárlók életét.
A fejét csóválja, és szidja az embereket, amiért annyi butaságot megvásárolnak arra a sok szép lejre. Hatvanezer lejért sajtot? Mondja, és mérgesen összegyűri a bont. Nagytatám a kulcsával végigkarcolja az összes, rossz helyen parkoló kocsit. Közben dühösen morog. Minek az ilyennek BMW, aki nem tud rendesen parkolni, hát nem látja, hogy itt nem lehet? Feljönnek a járdára, már sehol nem lehet nyugodtan végigmenni, itt is el akarnak ütni. A kulcsa csúnya hosszú sebet hagy a fényes autókon. Nagytatám részletesen magyarázza, hogy mennyibe fog kerülni az újrafestés. Hogy változó a szín és a kocsi márkája szerint. Fejben összeadja az összegeket, és elképzeli, hogy mit venne abból a pénzből, amit így nap mint nap megkeres. Már tizenöt millió lejem van, na, hova menjünk el belőle? Én a tengerre mennék, de nagytatám inkább a hegyeket szereti, és mivel az övé a pénz, ezért a hegyekbe megyünk. Előtte fejben vásárolunk egy jó minőségű sátrat, vagy inkább hozatunk Németországból a rokonokkal, meg nekem rendes túracipőt. Hányas lábad van, kérdezi szemrehányóan, és előre sajnálja, hogy egy év alatt ki fogom nőni a drága bakancsot. (...)
